péntek este

igen, ezt el is felejtettem. találkoztunk Katival. jj meg én. és jó volt. rá kellett jönnöm, hogy a language barrier mekkora barrier tud lenni, és milyen jó, ha nincs....

és igen, szombat délután még Szabónórival is összefutottam. hihetetlen csaj. de ezt a többség tudja. és ami nagyon jól esett, hogy annak ellenére, hogy egy éve nem találkoztunk, illetve a csajos hétvégén, csak ott sokat nem tudtunk beszélni, mégis úgy ültünk le, mintha hetente kétszer futnánk össze. nagyon jól esett találkozni vele. remélem, ha valaha úgy alakul a sorsom, hogy nem fogok a barátaimmal egy városban élni, akkor is fel tudom velük venni majd a beszélgetés fonalát, függetlenül attól, mióta nem találkoztam velük. Emikénél ezt sajnálom kicsit. kezd elveszni. persze ez csak akkor rossz, ha nem talál magának ott barátokat. ha igen, akkor csak örülök annak, hogy jól érzi magát, és büszke vagyok rá, hogy bevállalta azt, amit kevesen: külföldre ment a szerelme után. megharcolt az anyósával, a hivatalokkal, a munkaadókkal. itt merte hagyni a barátait, a családját, és elment olyan messzire, ahonnan nem lehet két-három óra alatt hazaugrani, ha valami nagy baj van. néha azt gondolom, persze, ezt én is meg tudnám/akarnám csinálni. de ismerve magam, ez nem biztos, hogy összejönne. idegen városban, idegen nyelven kellene barátokat szereznem. idegen szokások között kellene magam elfogadtatni. ismerve a "liberális" európát, ez nem lenne egy díszmenet... amerikában az emberektől kapnék sikítófrászt. hogy mi a bánatos mari néninek kérdezgeti mindenki, hogy hogy vagyok. és hogy miért nem mondhatom erre azt, hogy szarul, vazze, ha tényleg szarul vagyok????
afrikába/ázsiába mai eszemmel nem mennék (igen, kirekesztő vagyok). marad akkor ausztrália....