Vajon én vagyok a hülye?

Vajon én spirazom túl a dolgokat? Vagy elöfordulhat, hogy van abban igazság, ha kiakadok, ha a pasim egyre többet flörtöl? Ha kb. minden buli, amibe elmegy, egy újabb telefonszámmal és egy újabb “levelezöpartnerrel” zárul? Ha a kimenö hívásai között több az ismeretlen vagy elölem már eltitkolni nem tudott csajok száma, mint a hivatalos hívások?

Aktuálisan egy nevezzuk P-nek csajszi az új “szerzemény”, akivel három hete találkoztak, amikor az otthoni ismerösei voltak itt, és a fiúk elmentek egyet belcsapni a pesti éjszakába – ketten hazaértek olyan hajnali hat körül, viszont egyik haverjüket sikerült két csajjal elveszteni valamerre – hozzáteszem, ez az a srac, akiröl talán már meséltem, aki most éppen azon filozofálgat magában, vajon homokos-e, vagy sem. A jelek szerint annyira nem egzotikus a szexuális beállítottsága. Node, nem is ö a lányeg, hanem P. Aki a mostani hétvégén annak ellenére ismét pesten volt, hogy eredendöen szegedi. Ès persze azonnal az én pasim volt az, akit felhívott, aki egyébként egy olyan csaj által szervezett buliba készült éppen a kollégájával meg az ö haverjaival, akit szinten egy buliban “szedett fel”, aki viszont közölte vele elég hamar – persze csak miután egymásra nyomultak –, hogy sajna neki pasija van. Ennek ellénere – illetve még ezek után sem mondta meg az én pasim ennek a csajnak se, hogy neki barátnöje van.

Szóval buli K. szervezésében, amin persze feltünt P. is. Aki talán kicsit meg volt bántva hogy az én pasim józanul nem olyan elbájoló vele, mint full bepiálva volt. De persze az info, hogy a nagy bájolgás hiánya többek között arra a tényre is visszavezethetö, hogy neki barátnöje van, ismét nem hangzott el. Mert hat olyan nagy élvezet flörtölni, mondja pasikám, ha már továbbmenni nem is lehet. Ès ez az, amit szívemböl gyülölök. Hogy most még van egy gát, van egy olyan korlát, amit nem tört át. Még. Ès a saját bevállasa szerint. De vajon még meddig nem? Vajon meddig elegendö az az adrenalin, amit egy ilyen aktív flörtölés okoz, és mikor kell már hozzá ennél több? Mert nem akarom elkiabálni a dolgot, meg az ördögöt a falra festeni, de erösen él bennem a gyanú, hogy a verbális flörtöles lassan magába foglalja majd a csókolózást is, aztán majd a “teljesértékü szexuális együttlétet” is. Ès akkor majd nem az lesz a kifogás, hogy de hát flörtölni olyan jó, hanem az, hogy de hát az csak egy dugás volt, és nem jelent semmit. Bocsánat a vulgáris kifejezésért. Aztán már annyira jelentéktelen lesz egy-egy ilyen kis dugás, hogy nem is kell róla tudni, stb.

Amikor ezek a kis flörtök szóba kerülnek, folyton azon gondolkodom, vajon most mondjam el az aggályaimat, és akkor esetleg észbe kap, hogy mit veszíthet (persze elveszíteni csak azt tudjuk, akit értékelünk is), vagy csak magamban örlödjek a dolgon, mert ha elmondom, akkor csak beültetem a bogarat a fülébe. Ès nem hiszem, hogy ebben az esetben kivetítek, bár tény és való, hogy mind a mai napig nem sikerült teljes mértékben megemésztenem azt a megcsalást, amit 16,5 éves koromban éltem át. Ès akkor még naív voltam és bohó, és azt gondoltam, hogy mit nekem egy kis megcsálas, azon túl tudom tenni magamat. De rá kellet jönnöm, hogy nem. Ès nem hiszem, hogy akár csak most is túl tudnám magam tenni rajta. Arról nem is beszélve, hogy minek is kellene tudnom túltenni magam rajta? Ha valakinek fontos vagyok, cask engem akarjon. Ha meg nem vagyok neki fontos, akkor meg egyáltalán ne akarjon. Csak a pasik túlságosan is a “legnemesebb szervük” által vezéreltek, és amikor az akcióba lép, megszünnek a fejükkel gondolkodni. Ès sajna vannak olyan pasik, mint amilyet nekem is sikerült kifogni, akik erösebben vezéreltek kis barátjuk által, mint a nagy átlag.

Ès akkor ismét ott van a nagy kérdés, hogy mi a fenét csináljak. Ha egyszer az ilyen pasik tetszenek. OK, jj extrém a korábbiakhoz képest, de akkor is. Mindeközben meg nem tudom elviselni....

Egyénként pont ma reggel találkoztam ex-Àdámmal. Ès ugyan nem lett belöle kis elhízott pasi, vagy hasonló, mégis azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon mi a bánatos mari nénit akartunk mi anno egymástól.....

hétvégi műszak

Bízom benne, hogy elkövetkező munkahelyemen ilyenben nem sokat lesz része: este negyed kilenc van, és miután tegnap délután is dolgoztam kicsit, ma is du. 5 óta itt vagyok, és nyomom az ipart.
Tudom, én vagyok a hülye, de ez van, és attól még utálom. De már nem sok ilyen lesz :)))
(illetve ha igen, az saját vállalásból, plusz pénzért, stb.)

ééééés: megvan az új munkahelyem :)))

igen, ma délután jöttem-láttam-győztem alapon egy szempillantás alatt sikerült levennem a lábáról a teljes m6 duna autópálya koncessziós rt-t :) na jó, nem egészen, lévén nem volt rajtam kívül más jelentkező, meg hasonlók, de a lényeg mégis az, hogy odamentem egy "interjúra", és eljöttem, mint "Frau Kollegin", ahogy jj mondta volt.

Érdekes volt egyébként, hogy két kifogásuk volt ellenem:
ad1: túlképzett vagyok. ez ugyan részben igaz, viszont végül a leendő főnököm, Arne mondta, hogy persze, de ha látják, hogy mindent meg tudok csinálni, akkor úgyis újabb és újabb felelősségeket raknak rám. szóval unatkozni nem fogok.
ad2: mindenki tudja, hogy "close relationship"-ben vagyok jj-vel. és hogy ebből nehogy az legyen, hogy esetleg azokat a munkákat, amiket tőle kapok, előbbre veszem, vagy a többinél látványosan nagyobb alapossággal csinálom meg. mondtam, hogy szerintem úgyis a munka határideje dönti el, hogy mit mikor csinálok meg, az alaposság meg nem hiszem, hogy a többinél is gond lenne.
a másik, ehhez kapcsolódó, hogy vannak az igazgatótanácsnak ülései, ahol nekem kell a jegyzőkönyvet vezetni, és ott elhagozhatnak titkos információk is, amiket nem szabad kiszivárogtatnom. ez már nehezebb falat lesz, de meg kell bírkózzak vele.

egyébként meg sok szeretettel várnak.

egyéb dolgok:
igen, bejelentenek, a teljes fizetésemre :)))
mint most körvonalazódott, első sorban a műszaki igazgató (Arne) asszisztense leszek, másodsorban a PR igazgatóé (aki volt közlekedési miniszter is valamikor régebben, de nem ismerem), és csak harmadsorban a műszaki részlegé, ahol ugye jj van. szóval szerintem a vele való együttdolgozás nem lesz zűrös.

A másik oldal:
T. nem volt valami lelkes a hír hallatán, de majd megemészti. Most kitalálta, hogy (annak ellenére, hogy szóban már megegyeztünk egyszer, hogy kivásárol), most mégis felvetette, hogy végelszámoljunk. Ami rengeteg pénz (végkielégítések, ügyvédi díjak, különböző speckó adók, amik ilyenkor vannak), és a végén az lesz, hogy az össz pénz, ami kivehető, a tárgyi eszközök ellenértéke. A legtöbb pénzünk meg szoftverekben van, ezek viszont tovább nem értékesíthetők. Szóval szívás lenne. de hát ez van. Azért remélem, hogy sikerül meggyőzni arról, hogy ne akarja felszámolni a céget, meg szerintem neki igencsak fájna érte a szíve. A másik meg, most összeszámoltam, hogy annak a 3-szorosát kerestük tavaly, mint amennyivel most ki akar vásárolni. Ergo elég hamar megtérülne a "befektetés". Meg a munkát is el lehetne osztani rendesen. De ha meg felszámolja, akkor azokat a megrendeléseket, amiket én hoztam, viszem is magammal, és kész. És akkor nekem is meglesz a kis mellékes keresetem. (Sőt, már azt is kitaláltam, hogy ezeket hogyan tudom továbbvinni, ha Kambodzsa tényleg összejön, de ezt még nem mondom meg. - igen, schrom, tanulom a trailer-komponálást :))) )

szóval, nagy változások lesznek, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a végén, hogy lesz a végén, de az biztos, hogy megbánni nem fogom. Ha mégis, majd szidhattok engem, és szidhatom magamat.

TO - kérvény

most néztem meg a neptunon, épp a dékán előtt van a kérvényem. Szurkoljatok, lécci (mint az az előző bejegyzésből kiderült, a tantárgy három kreditjének árát tegnap bugyikra meg cicifixekre költöttem....)

vásárlási láz

tegnap jóga után (igen, végre ezer év után sikerült mégis elmennem jógázni, és nagggyon jól esett, még akkor is, ha ismét lekéstem a relaxációt az elején) az oktogonon bementem az éjjel-nappali boltba, és mikor kijöttem, megláttam szemben egy intimissimit, aminek az volt kiírva a kirakatára, hogy ma minden melltartó 2000 ft. mindez este fél9-kor, miközben a bolt tömve volt.
hát, először azt gondoltam, hogy nekem ide nem érdemes bemenni. aztán úgy döntöttem, hogy mégis. és ez egy nagyon jó döntés volt (pénztárcailag nem annyira). vettem ugyanis 3 szettet, mindez összesen 12e ft volt, tehát "szinte ingyen".
És mivel már este volt, a "normál" méretek elfogytak, így keresgetni se kellett sokat, csak mindenhonnan leakasztottam a legkisebb méretet (néha előnyös is tud lenni, ha az ember extra méret. még ha negatív irányban is extra).
Szóval most van egy gyönyörű krémszínű, egy babarózsaszín és egy nagyon szép téglavörösbe hajló szettem, és boldog is vagyok tőle rendesen. Bár utólag kezdtem el azon gondolkodni, hogy talán azt a szép fehéret meg a feketét meg azt a nagyon érdekes türkizeset se kellett volna ott hagyni :)))
(és ez úton is gratulálok az intimissimi marketingeseinek, hatalmas fogás volt, egy nap alatt kiárusítottak egy teljes boltnyi készletet.)

shakti

itt majd, ha lesz egy kis időm, élménybeszámoló lesz a tegnap átélt kellemes kis shakti koncertről.
de most rohanás van, és dumaparti ezerrel.

akut munkaundor

tele van a tudatom, és nem akarok dolgozni!!!!!!!!!!!!!!!
és még legalább 30 év.... ahhoz képest, hogy 3éve sincs, hogy csináljuk...

mai jó hírek

Na, azért a sors kegyes, és megoldódni látszik a dolgok egy része. A tegnap említett munkaparáim közül az 1-es számú mégsem kavarodik be, illetve majd be fog, de nem most, csak majd nyáron, amikor én már nem leszek itt.
De rájöttem, hogy nem is maga a probléma volt a legszarabb, hanem az a hihetetlen elegáns magas ívből leszarás, amit T. produkált. Amikor mondtam neki, mi van (és a munkánk szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható dologról van szó), egyszerűen közölte, hogy ő most nem ér rá ezzel foglalkozni, és csak akkor szóljak, ha tényleg bekavarodik minden.
És tudjátok mit? Pont most körsétát tettem az irodában, és látom, ahogy T. az egyik gép előtt ül, és valamit nézeget. És ekkor eszembe jutott, hogy mától számítva 23 nap múlva hivatalosan és végérvényesen lelépek innen. És onnantól kezdve nem lesz kérdés, hogy ráér-e, vagy sem, mert kénytelen lesz ráérni, kénytelen lesz a problémákkal foglalkozni, ha tetszik neki, ha nem. Illetve ha nem, akkor 1 nagyszerű megoldás marad csak: felszámolni az egészet. Lehet, hogy gonosz vagyok, vagy köcsög, de az jutott eszembe, hogy annyira le tudta néha sajnálni azt a munkát, amit csinálok. Meg hogy soha egy szóval nem mondta, hogy jól csinálom, hogy soha nem tűnt fel neki, hogy ahhoz képest, hogy SEMMIT nem csinál a cégben több, mint két éve, az még mindig megy és működik, még ha nem is valami nagyszerűen. (Egyébként talán ez is egyike azoknak a dolgoknak, amikre csak most kezdek rájönni - a pozitív visszajelzés abszolút hiánya iszonyatosan fásulttá tudja tenni az embert. Kb. olyan, hogy ok, ok, dolgozom, de minek? És mostanában a megrendelőktől volt több igazán kedves visszajelzés, akkor láttam csak, hogy az ilyenek viszont mennyire ösztönzőek tudnak lenni, és nem kerülnek semmibe, max. egy pár szavas erőfeszítésbe.)
Tudom, hogy szívni fog majd T., ha elmegyek, de ezen már nem fogok problémázni, nem csinálok belőle többé lelkiismereti kérdést. Így is kb. egy évvel maradtam tovább, mint kellett volna. Ez az idő arra volt pontosan elegendő, hogy idegileg kikészüljek párszor, összeszedjek pár betegséget, és anyagilag totál lenullázzam magam. Egyik sem valami kellemes.
Persze mindehhez az is hozzá tartozik, hogy itt szereztem meg az első, a jelek szerint a munkapiacon relatíve jól hasznosítható munkatapasztalataimat, tehát nekem is van mit köszönni a cégnek, meg T.nek is.
De örülök neki, hogy képes vagyok kiszállni belőle. Persze, vannak dolgok, amik annyira nem nyugtatnak meg (szabadság-kérdéskör főként), de ehhez majd valahogy hozzáedződöm. Vagy max. sokat leszek táppénzen ;)

para

igen, ismét elkezdtem parázni. most, pont mielőt elmegyek, kicsit bekavarodni látszanak a dolgok cégileg, de sajna ezek nem publikálhatóak. lényeg a lényeg, hogy gyomorgörcs ezerrel, fogalmam sincs, mi lesz, ha a "bekavarodni látszik"-ból tényleg bekavarodás lesz....

mikor lesz már végre márc. vége.... (és akkor még kérdés, hogy mikor lesz nekem a jan-feb-márc.-ban megcsinált munkáimból pénz...)

egyéb kínok

ja, és iszonyat bazi szar a számban a helyzet, a fogam helye most lassan egy teljes hét elteltével nem sokkal fáj kevésbé, mint egy hete. kicsit rossz arra készülni, hogy ez a másik fogaim kivétele alkalmával sem lesz jobb.
de hős vagyok, meg növelem a fájdalom-küszöböm. hátha indulhatok ginisz-rekordernek.

grafománia

Ja, és egyesek megkritizáltak, hogy grafomán vagyok, és minden bejegyzésem 500 millió karakter hosszú. Hát, ez van, lehet szokni, kambodzsából sem fogok rövidebben írni (max. ritkán) :)

TO, te drága

Hát, sokáig azt hittem, itt az egytemen már nem annyira gáz a TO, mint a külkeren volt. De meg kellett állapítsam, hogy de, legalább annyira gáz.

Történt vala, hogy Julcsa drága okoska ügyeske felvett egy tárgyat ebben a félévben, amit két félévvel ezelőtt előzetes tárgyfelvétel keretében sikeresen abszolvált. Erre pedig laza három héttel a tárgyfelvétel után, az első egyetemi napon döbbent rá. Másnap beslattyogtam a TO-ra, hogy hát izé, ez van, le kellene húzni a tárgyat. Fiatal csávó ült ott, szemei elkerekedtek döbbenten, hogy dehát azt nem lehet, mert már vége a reg. hét+ egy hét türelmi időnek.
- Node, mondom, nekem ez a tárgy már megvan. Plusz, mivel költségtérítésen vagyok, kicsit drága mulatság lenne nekem ezt a tárgyat még egyszer teljesíteni.
- Igen, tényleg, de megváltozott a neptun-kód.
- OK, és mi a teendő?
Hát, ő azt nem tudja, menjek el a támpont-irodába (TI), hátha.

A TI-ben a csaj nagyon kedvesen javasolta, hogy akkredittáltassam a tárgyat. (Saját iskolában, saját képzésről saját képzésre??? hát, ha ezt sikerülne átverekedni, akkor tényleg fel kellene robbantani a TO-t.) Esetleg kérhetek tandíjkedvezményt, vagy beadhatom a méltányossági kérelmet, amiből képzésenként egy jár, és akkor töröltethetem a tárgyat. De ő mást nem tud javasolni, meg különben is, ilyen szituval még nem találkozott. Esetleg kérdezzem meg a KTH infóban.

Elslattyogok a KTH infóba, előadom a kérdést, hogy levelező, költségtér, már teljesített tárgy ismételt felvétele, megváltozott neptun-kód. Pasi rámnéz, hogy ez rém egyszerű, levél a dékán-helyettesnek, aztán reménykedés, de valszeg simán lehúzzák majd a tárgyat.

Na, ezek után egy héttel pontban sikerült ismét megjelennem a TO-n a szép levélkémmel, hogy akkor most leadnám ezt a kérvényt a dékánhelyettesnek. A nő erre közölte, hogy NEM VESZI ÁT a kérvényt.... Na, azt hittem, beszédülök a pult alá. Végül hosszas próbálkozások (meg miután a nő végighallgatta, miről is van szó, és odajött a TO-fővezér is), átvették a kérvényt, sőt, még bocsánatot is kértek, de hogy ilyen kérvényt nappalisoktól nem fogadnak el, de a levelező, az más, és ne haragudjak, hogy el akartak zavarni (wow, azért mégse teljesen gáz a helyzet).

Most már csak az a kérdés, megadja-e a dékánhely. a lehúzásra az engedélyt, vagy sem. A slusszpoén az egészben az, hogy nekik ez a tárgylehúzás egyébként mindössze egyetlen kattintásba telik....

(Azt meg pláne kíváncsian várom, mi lesz, ha a tárgyat lehúzzák, de a tandíjat ettől függetlenül a felvett tárgy árával növelve terhelik rám....)

sziriána

tegnap esti program a sziriána volt. (illetve előtte falafelevés, ami nekem 20percet igényelt a szétzilált szájam miatt)
jó film, érdekes, kicsit féltem g.clooney alkotásától, de végre nem szépfiút játszott, és ezzel kiderült, hogy nem is rossz színész. egyébként vicces volt, mert hasonlóan a picasso kalandjaihoz, ezt is részben szinkrontolmácsolnom kellett, ugyanis csomót beszéltek benne arabul, ami csak magyarul volt feliratozva, és ezt nekem vissza kellett fordítanom.
a történet elég bonyolult, megdöbbentő, és igen keményen az ember pofájába vágja, hogy ha épp nem a jó oldalon állsz (nem szó szerint a jót értve, hanem inkább az erősebbet), akkor lehetsz egyébként akármilyen tehetséges, ambiciózus és miegyéb, úgyis kitúrnak. jobb esetben. rossz esetben meg véletlenül megölnek.
na de a legérdekesebb a film vége volt, amikor a mellettem ülő zakkant ember elkezdett istenről meg a hitről meg az evangéliumról papolni jj-nek, és közölte vele, hogy mert te ilyen meg olyan amerikai. amire közölte, hogy ő nem amerikai. erre a pasi megkérdezte tőlem, hogy de akkor meg miért angolul beszéltünk. mondom, talán mert nem ért magyarul, és az angol egy közös idegen nyelv. de a pasi csak hajtogatta a magáét, meg beszólogatott, meg minden. pörgött ezerrel, de én annyira le voltam lassulva, hogy egyszerűen ignoráltam. csak azt nem értem, ilyen embereket hogy engedhetnek szabadon járkálni....
meg hogy neki vajon miért jó, hogy "az evangéliumot hirdeti mindenütt". ja, meg közölte, hogy az embereknek mindig bajuk van az evangéliummal. na, ezen kicsit kiakadtam, és megmondtam neki, hogy alapvetően nem az evangéliummal van bajom, hanem azzal, hogy azt emberek mennyire képesek kiforgatni, meg hogy vannak ilyenek, mint ő, aki akkor is nekiáll nyomtani nekem a sületlenségeit, ha abszolút nem vagyok rá kíváncsi. egy hitgyülisre vagy jehovatanúra még rá tudom vágni az ajtót, de rá nem tudtam mit rávágni.
ahh, mindegy.

mai munkadühöngés

na, asszem egyre inkább kifelé lábalok a cégből, vagy csak megtanulok lassan nemet mondani...

Van egy megrendelő, akinek eddig kb. 4 fordítást csináltunk, kicsiket, és azokat is olyan lealkudott áron, hogy még én is belepirulok, de reménykedtem, meg ők is mondták, hogy nekik sok megrendelésük lesz. Nem lett, csomót szívtunk az anyagokkal, aztán egyszer csak eltűntek, tavaly november eleje óta egyáltalán nem volt megrendelésük.

Most két hete felhívott tőlük a főnök, hogy neki van egy kis használatija, egy hal-kereső izé, és abból kellene lefordítani egy részt. OK, mondom, küldje el a lefordítandó részt, megnézzük (mert ugye nincs neki belőle elektromos verzió, és mi szívjunk azzal, hogy papírról pötyögünk be mindent.) Ja, és hogy neki kell, nem céges, értem ugye, miről van szó.
Na, megérkezett a füzet, hívom a pasit, hogy akkor ezt ennyiért meg annyiért tudjuk megcsinálni. papírról beszkennelve-összerakosgatva pofátlanul magas összeget számolok fel, mert bazi sokat kell mindig szívni, és ezt meg kell fizetni, ha tetszik, ha nem. Illetve ha nem, akkor meg el lehet vinni máshoz az anyagot.
Na, de közli a pasi, hogy nem kell ám az egész, csak a szoftverre vonatkozó részek. Mondom, ok, csak akkor jó lett volna, ha bejelöli, hogy melyik oldalakra gondol is pontosan. Erre közölte, hogy hát, de akkor neki az egészet el kellett volna olvasnia, de nekem biztosan menni fog, hogy megtaláljam a szoftveres részeket.
Vazze, itt elszállt az agyam, de csak a tehetetlen bénát adtam elő: hát, egyrészt én se szívesen olvasnám el az egész használatit, hogy összevadásszam, neki mi kell belőle, meg tartok tőle, hogy esetleg olyan oldalakat is lefordítok, ami nem kell, olyanokat meg nem, ami kellene, és akkor mi lesz....
Na, erre közölte, hogy ok, akkor küldjem vissza a könyvet, és análkül tette le, hogy elköszönt volna. Hát, hogy őszinte legyek, külön örülnék neki, ha nem kellene a hülye anyagaival szarakodnunk.

Aztán ugyaninnen hív ma egy másik pali, hogy akkor lenne egy új céges megrendelésük, és átküldi. Átemilezte, mellette a megjegyzés, hogy akkor ugye utoljára ilyen meg ilyen áron fordítottunk neki. Mire visszaírtam, hogy igen, de minden év elején árat módosítunk (ami nincs teljesen így, de mindegy), és most már ez meg ez az ár, és hogy jó-e. Erre nekiáll pampogni, hogy de hát nem érti, mi változott, meg különben is, és hogy most ok, mehet a fordítás, de a későbbiekben nem biztos.
Na, ismét agyelszállás, és kedvesen megírtam neki, hogy az a helyzet, hogy ad 1, van infláció, ad 2, időközben jobban megtanultuk, mit és mennyiért éri meg vagy nem éri meg elvállalnunk. És hogy pontosan emiatt adok minden munkára külön ajánlatot, és az alapján a megrendelőnek joga van eldönteni, hogy tőlünk rendeli-e meg az anyagot, vagy mástól. Persze előfordulhat, hogy a mástól való megrendelés minőségbeli eltérést is jelent.

néha az az érzésem, hogy vannak olyan megrendelők, akik azt hiszik, hogy azzal az éves szinten pár tízezer forintnyi megrendelésükkel kiskirályok, és minden úgy lesz, ahogy ők azt kitalálják, meg hogy ha befenyeget, hogy elviszi máshoz a munkát, akkor megcsináljuk neki ingyen....

fogászat

Az elmúlt hónapokban kezdem magam kórház-függőnek érezni.
Először voltak ugye a kis anyajegyek (2*3 öltés), most meg a fogászat.
Ami úgy indult, hogy semmi panaszom nincs, de ha már jj egyik ismerőse, S. épp budapesten fogorvos-hallgató, akkor adjunk az érzésnek, és osztrák fogorvos-to-be-vel nézessük meg a fogunkat.
Első körben minden szép és jó, teljesen rendben vannak a fogaim, sehol eg árva szál szuvasodás, semmi. Naccerű.
Ami kevésbé jó, hogy:
- a bölcsességfogaimtól meg kellene szabaduljak.
- szabályoztatni kellene a fogaimat.

Ez utóbbi a külföldre-menési terveimbe nem nagyon illik bele, lévén kb. egy év lenne a kívülről felragasztott cucc, és utána még vagy fél évig egy belső íven ragasztott rögzítő szabit kellene hordanom. Meg hát kicsit több, mint negyedmilla lenne az egész, ami tul.képp nem sok, ha azt veszem, hogy akkor végre rendben lennének a fogaim, de hát kevésnek sem mondható. Mindegy, ezen még agyalok egy sort, pláne, hogy mostanában már gondolkodtam párszor azon, hogy mit lehetne kezdeni az egyre csálébban álló (egyébként egyszer már szabályozott) fogaimmal.

És az igazán zaftos történet a bölcsességfog-bányászat. Aki nem bírja az orvosi beszámolókat, most legyen szíves és függessze fel az olvasást.

Szóval. Készült röntgen, amin látszik, hogy elég ferdén nőnek a fogak. Vagyis én ezt láttam rajta. De mint kiderült, nem csak, hogy ferdén nőnek, de van ott egy arccsont, ami alá benőttek, és azért nem bírtak soha teljesen kijönni. És egy módja van a kivételnek: le kell csiszolni az arccsontból annyit, hogy mellőle a fogat ki lehessen húzni. Ehhez meg ugye alaposan fel kell vágni a számat, hogy hozzá lehessen férni a csonthoz. Brutál. S. azzal indított, hogy mondjam azt, hogy lidokain-érzékeny vagyok, mert akkor utlrakaint kapok, ami erősebb, mint a lido. Hát, behazudtam. Bevették. Belémnyomtak egy rakat fájdalomcsillapítót, szépen lezsibbadtam, és nekiugrottak. S. meg egy főorvos. Másfél óra után szálltam ki a székből, addigra a szám a folyamatos tátogatástól full kikészült, én meg a végén olyan rosszul lettem, hogy egy falkányi fogorvos-hallgató szeme láttára álltak neki megmenteni az elájulástól. Vicces volt :)
Egyébként a fogkivétel része annyira nem volt rossz, illetve a vágást nem éreztem szerencsére, a csont-csiszolást csak hallottam, de az se volt nagyon gáz. Viszont maga a húzás brutál volt. Mert szegény fog ugye egy teljesen egészséges, erős és szép fog volt, és kapaszkodott, mint a hülyegyerek. Első körben le is törött belőle egy darab, annyira nem akart kimenni. Kicsit szar érzés volt hallgatni, ahogy recseg a fogam, a fejemet ugyan lefogták, de az állkapcsom ment jobbra-balra, és közben tényleg azon kedztem nem is kicsit aggódni, hogy basszus, ezek egész egyszerűen el fogják törni az állkapcsomat. De nem törték.

És miután felpofoztak, összevartak és egyebek, hazavánszorogtam. Két órát úgy aludtam, mint a csecsemő. Aztán meg úgy elkezdett fájni a fogam helye, hogy azt hittem, belepistulok. Ennyi erővel komolyan már egy gyereket meg lehetett volna szülni. Vagy kettőt.

Most, három nappal később az arcom fele kicsit be van dagadva, éjjel-nappal fájdalomcsillapítókon élek, ettől persze totál hülye és lassú vagyok. És tesztelem, milyen lehet lebénulni, ugyanis a nagy akció közben megnyomorgatták kicsit az arcidegeimet, és az állam meg asz alsó ajkam frankón részlegesen lebénult. Mozgatni bírom kicsit, de érezni semmit nem érzek, tehát pl. kajáláskor folyamatosan figyelnem kell rá, hogy ne nyámmogjam el a saját számat is.
Bár sokat ilyen fejjel meg egy hozadékos szájzárral nem lehet enni, csodálkozom is rajta, hogy a legmodernebb fogyókúrás módszerek közé még nem került be a bölcsességfog-kivétel.

Ja, és még 3 okostódi-fogtól meg kell szabaduljak. Asszem, ennyi szenvedés után hőssé avatom magam.