mai jó hírek

Na, azért a sors kegyes, és megoldódni látszik a dolgok egy része. A tegnap említett munkaparáim közül az 1-es számú mégsem kavarodik be, illetve majd be fog, de nem most, csak majd nyáron, amikor én már nem leszek itt.
De rájöttem, hogy nem is maga a probléma volt a legszarabb, hanem az a hihetetlen elegáns magas ívből leszarás, amit T. produkált. Amikor mondtam neki, mi van (és a munkánk szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható dologról van szó), egyszerűen közölte, hogy ő most nem ér rá ezzel foglalkozni, és csak akkor szóljak, ha tényleg bekavarodik minden.
És tudjátok mit? Pont most körsétát tettem az irodában, és látom, ahogy T. az egyik gép előtt ül, és valamit nézeget. És ekkor eszembe jutott, hogy mától számítva 23 nap múlva hivatalosan és végérvényesen lelépek innen. És onnantól kezdve nem lesz kérdés, hogy ráér-e, vagy sem, mert kénytelen lesz ráérni, kénytelen lesz a problémákkal foglalkozni, ha tetszik neki, ha nem. Illetve ha nem, akkor 1 nagyszerű megoldás marad csak: felszámolni az egészet. Lehet, hogy gonosz vagyok, vagy köcsög, de az jutott eszembe, hogy annyira le tudta néha sajnálni azt a munkát, amit csinálok. Meg hogy soha egy szóval nem mondta, hogy jól csinálom, hogy soha nem tűnt fel neki, hogy ahhoz képest, hogy SEMMIT nem csinál a cégben több, mint két éve, az még mindig megy és működik, még ha nem is valami nagyszerűen. (Egyébként talán ez is egyike azoknak a dolgoknak, amikre csak most kezdek rájönni - a pozitív visszajelzés abszolút hiánya iszonyatosan fásulttá tudja tenni az embert. Kb. olyan, hogy ok, ok, dolgozom, de minek? És mostanában a megrendelőktől volt több igazán kedves visszajelzés, akkor láttam csak, hogy az ilyenek viszont mennyire ösztönzőek tudnak lenni, és nem kerülnek semmibe, max. egy pár szavas erőfeszítésbe.)
Tudom, hogy szívni fog majd T., ha elmegyek, de ezen már nem fogok problémázni, nem csinálok belőle többé lelkiismereti kérdést. Így is kb. egy évvel maradtam tovább, mint kellett volna. Ez az idő arra volt pontosan elegendő, hogy idegileg kikészüljek párszor, összeszedjek pár betegséget, és anyagilag totál lenullázzam magam. Egyik sem valami kellemes.
Persze mindehhez az is hozzá tartozik, hogy itt szereztem meg az első, a jelek szerint a munkapiacon relatíve jól hasznosítható munkatapasztalataimat, tehát nekem is van mit köszönni a cégnek, meg T.nek is.
De örülök neki, hogy képes vagyok kiszállni belőle. Persze, vannak dolgok, amik annyira nem nyugtatnak meg (szabadság-kérdéskör főként), de ehhez majd valahogy hozzáedződöm. Vagy max. sokat leszek táppénzen ;)