Family reunion

Igen, a fenti is klasszikusan egy olyan kifejezés, ami sokkal, de sokkal jobban hangzik angolul, mint magyarul. Család-újraegyesítés lenne talán?
Mindegy, lényeg a lényeg, szombaton nagy családi összeröffenés volt nálunk, lévén megünnepeltük engem, a diplomámat, a szüli- és névnapomat előre, meg az unokatóm névnapját utólag, meg a szülinapját előre, és még hozzáünnepeltük a nagynéném névnapját is. És a klasszikus meghívottakon kívül ez alkalommal még egy extra család is volt: az unokatestvéremék, Ágiék, akit ezer éve nem láttam (ez legalább 10 évet jelent, akkor is a nagypapám temetésén láttuk egymást), és azóta fogorvos lett, férjhezment, és van egy kisbabája. Nálam egy évvel idősebb. És számomra folyamatosan problémát okozott az, hogy elhiggyem, az a kis gyerek tényleg az övé (most fél éves kb.). Egyébként érdekes, hogy ő is alig változott, mióta utoljára találkoztunk, a hangja nagyon jellegzetes, és egy gyerek szülése után is állati-extra gizda. Úgyhogy (bár én sokkal kevésbé vagyok gizda, mint családunk nagy része ilyen korában volt), de azért reménykedem, hogy belőlem se lesz hájtömeg, ha szülök egyszer egy gyereket. Persze egyébként a bébi örömére előkerültek a gyerekszüléses históriák, én meg szépen rosszul lettem. Azon túl, hogy állatira bele tudom élni magam ezekbe a történetekbe, Ági még egy kis orvosi szaktudással is megspékelte a mondanivajóját, és ezek közben meg azon járt az agyam, hogy nálunk a családban mindenki nagyon megszenved az első szülésével. Igaz, aztán általában mindenkinek lett második, harmadik gyereke.... Szóval talán lehet, hogy az ember tényleg egy idő után elfelejti ezeket a dolgokat....
Áginak egyébként a férje is fogorvos, és a balaton mellett dolgoznak, és alapvetően azt hiszem, hogy jó, hogy újra "család" lettünk velük. Persze ez Ágin is múlott, ami miatt le a kalappal előtte, ugyanis az ő apja volt az, akinek sikerült mindenkivel annyira összerúgni a port, hogy szinte senki sem állt vele szóba, és ez sajnos még csak rosszabb lett a nagypapa halála után, amikor is P. gyakorlatilag a saját testvéreit forgatta ki az örökségből, a hőn szeretett (egyébként egyre normálisabban viselkedő) nagymamámmal egyetemben... Ági viszont most, hogy ide költöztek viszonylag közel, felvette a kapcsolatot Zs. nagynénémmel, és aztán velünk is. Érdekes az is, hogy mindig szegény Zs. a villámhárító, ő az, aki nagyon nagy türelemmel meg alázattal próbálja a családot összetartani, meg a vitákal elsimogatni (különösen a nagymamával kapcsolatos dolgokat), persze nem nagy sikerrel, meg a saját lelki békéje kárára. Idén viszont már ő is bekeményített, és pl. karácsonykor nem volt hajlandó a 3 gyerekével + férjével a szokásos karácsonyi köröket megtenni (nagyszülők meglátogatása dec. 24-29 között az ország másik végében, aztán vissza, szilveszter, és irány a suli ismét), hanem azt mondta, hogy aki őket látni akarja, az ugyan üljön fel a vonatra, és menjen el hozzájuk, lassan 40 éves lesz, a legidősebb gyereke 12 éves, majdnem 20 éve házas, de még nem volt olyan karácsonya, amikor békében-nyugalomban lehettek volna, folyamatosan ment az ingázás az ország két csücske között.
No, ez csak kis kitérő volt, a lényeg, hogy szombaton ismét örültem a "kis" családomnak, illetve tulajdonképpen az egyre népesebb családomnak. És megállapítottam, hogy már kétszeres unoka-nagynéni vagyok. Aki tudja, hogy ennek mi is pontosan a neve, az kap egy pirospontot.